Ismerkedés az új környékkel 1.

Mint az előző bejegyzésben említettem, Baranyából Győr-Moson-Sopronba költöztünk egy Sopron közeli kis falucskába. Egyáltalán nem akartunk minden áron eljönni (sőt a tornácos parasztházunkat kerestük valahol a Mecsek lábánál...), de a munkaerőpiaci helyzet alakulása miatt így történt. Gyorsan kellett döntenünk és végül csomagoltunk.
Nem szeretném azt fejtegetni, hogy mennyire rossz volt ott hagyni mindent és mindenkit, mert nagyon az volt...Különösen nagy fájdalom volt búcsút venni a frissen meszelt kemencénktől és a jól bejáratott konyhánktól is. Az új helyünkön egy teljesen üres konyha várt, egy régebbi gáztűzhellyel.
Na de hogy miről is akartam írni? Elkezdtük feltérképezni a környékbeli csárdákat, éttermeket. Erre kiváló alkalomnak kínálkozott Márton napja. Munka után nem lett volna alkalmam (és lehet, hogy kedvem sem) libavacsorát készíteni, így átgurultunk a szomszéd faluba. Nem indult egyszerűen az este, először egy többek által is ajánlott helyi egységbe tértünk be, ami inkább füstös kocsma volt, mint étterem. (Fic ki is jelentette, hogy ő itt nem eszik, de végül bementünk:).) Rákérdeztünk van-e libamenü (ugye ne ítélj elsőre), de szerencsére már elfogyott. Így továbbálltunk. Végül a Som Fogadóban kötöttünk ki a falu végén (Sopronkövesden). Amikor beléptünk igencsak megkönnyebbültünk és hálásak voltunk a Gondoskodónak, hogy a másik helyen nem volt már liba. A hely egy tornácos parasztház jellegű (lehet, hogy valaha tényleg az volt) épület, barátságos belsővel. Egyszerű ízléses berendezés, fa bútorok, kékfestő függöny, faragott szívecskék a fal burkolatán, egyszóval tetszett. Kíváncsian vártuk a libamenüt, természetesen azt választottuk. Három fogás: libaleves, sült libacomb borban párolt káposztával, burgonyagombóccal, gesztenyepüré.
A leves pár percen belül megérkezett és várakozásainkat felül is múlta! Fenségesen finom volt. Annyi hús (+ zúza:)), annyi zöldség volt benne, amennyi kellett és az íze...összefut a nyál a számban, ha rá gondolok: tökéletes volt! Aztán jött a második fogás. Szép adag, szépen tálalva. Forrón bele is kóstoltunk, nehéz volt várni...A hús porhanyó volt és ízletes, bár a szakács szerelmes volt és a káposzta is kissé sós lett. A burgonyagombócról nem tudok rosszat mondani. Végül kifogott a nagy adag rajtunk, csomagoltattunk és persze készültünk a desszertre. Sajnos amilyen finom volt a leves, olyannyira rossz a gesztenyepüré. Frissnek nem mondhattuk és a tejszínhab is összeesett már. Ennek ellenére pozitívnak értékeltük a vacsit, másnap visszatértünk és ott ebédeltünk. Az elméletünket a szombati nap is alátámasztotta, miszerint a levesek csodásak (pl szombaton: Erdészné pikáns levese vadhússal), a főételeken azonban még van javítanivaló.
Egy szó, mint száz: aki arra jár egy levesre mindenképp érdemes betérni!

Csipkeszüret!!!

Már nagyon vártam és az elmúlt hétvégén végre leszüreteltük a kiskertünk mellett lévő óriási csipkebokor meseszerűen piros varázsbogyóit. Még éppen időben, hiszen sajnos vasárnap költöztünk (Pécs-Pellérdről Sopron mellé), de erre mindenképpen időt akartunk szakítani, szerencsére összejött. :) A csipkebogyó szedés egyébként nem kevés fájdalommal jár (a sok kis tüske, sok-sok kis karcolást tud okozni...), de végül mindig azt mondjuk: mennyire megérte! Ez most sem volt másképp, kb 4,5kg (ál)termést szedtünk. Azonban az igazán kemény munka csak ezután kezdődik. A mi lekvárunk sem jöhetett volna létre, ha a párom nem ilyen kitartó. Szóval ezúton is köszönöm neki a segítséget.;)

Csipkelekvár, ahogy mi készítjük

Az alaprecept nem családi örökség (sajnos), még anno egy egészséggel foglalkozó oldalon bukkantam rá, ezt alakítottuk a szánk ízére, de garantálom, hogy ennél nincs finomabb. Jöjjön a receptúra (a cukrokhoz nem írok pontos mennyiséget, a leírásból ki fog derülni miért):

- 2kg csipkebogyó
- 2-3 db alma
- barnacukor
- kristálycukor
- víz

Így rögtön az elején egy igencsak aprólékos lépéssel kezdünk: le kell vagdosnunk a csipkebogyók mindkét végét (a csumát és a kis szárrészt is, ha van). A mi 4,5kg bogyónknál ez jó pár órát eltartott kisebb-nagyobb szünetekkel. Ehhez is nagy szükségem volt Ficre, ő csinált meg 4kg-ot, míg én csak felet...
Amint ezzel megvagyunk feltesszük főni annyi vízben, amennyi 1-2 ujjnyira ellepi (kis lángon). Ha már megpuhultak (kb 30 perc) hozzáadhatjuk a meghámozott, felkockázott almát, további pár pecig főzzük (a vízet semmiképp se öntsük le róla), majd botmixerrel pürésítsük. Ezután újabb harci feladat áll előttünk: jön a paszérolás, azaz szét kell választanunk a magokat a hústól. Javasolnám a paradicsom paszérozót, de nekünk ez annyira nem jött be. Van egy szúnyogháló, tüllszerű anyagunk, amiben a málnaszörpöt szoktam lecsöpögtetni, na mi ebből nyomogattuk ki a csipkehúst, vagyis Fic nyomogatta ki ebből, hiszen ez kőkemény férfimunka:)
Ha ezzel is készen vagyunk innen már gyerekjáték az utolsó lépés. A kapott csipkehúst mérjük le és ez alapján adagoljuk a cukormennyiséget 1: 0,5 arányban, azaz 2kg kipaszírolt csipkemasszához majd 1 kg cukrot adjunk (fél kg barna, fél kg kristálycukrot). Ízlés szerint a cukormennyiség lehet 10dkg-val kevesebb, vagy több, attól függ ki mennyire édesszájú. A lekvárunkat addig főzzük, amíg a cukor elolvad, de figyeljünk, hogy ne ragadjon le, itt már kevergetnünk kell. Végül nincs más dolgunk, mint üvegekbe tölteni.:) Én a jól bevált meleg dunsztolást alkalmazom (no tartósítószer), azaz forrón lezárom az üvegeket majd alaposan betakargatom, akár egy kosárban és másnapig nem bolygatom, 12-15 óra kell neki még szép lassan kihűl. És íme a végeredmény! Hát nem csodálatos, már a látvány is?