Tejszínes – gombás gnocchi, az aktuális kedvencünk

Rég nem írtam, mert őszintén megvallva sütni-főzni sem nagyon volt alkalmam mostanában. A karácsonyi készülődés is az utolsó napokra marad majd..Ezt a receptet viszont úgy érzem meg kell osztanom, mivel 2 héten belül már másodszor készült el. Mi nem tudjuk megunni, bármikor jöhet J. Sokak által jól ismert és kedvelt olasz tésztaféle a gnocchi, ámbár nagy hasonlóságot mutat a mi magyar nudlinkkal, mindkettőnek burgonya az alapja. (Nálunk krumpli szerencsére mindig van otthon, hála apumnak, aki megtermeli és mindig gondoskodik a megfelelő téliesítésről is.) Rengetegféleképpen készíthető, már csak ha a különféle szószokra gondolunk, de maguk a kis golyócskák/rudacskák is képzeletünk szerint variálhatóak. Készíthetjük színesre: céklával, sárgarépával, vagy akár spenóttal gazdagítva, de krumpli helyett használhatunk pl.: gesztenyét is. Bár a golyók formázása igényel egy kis türelmet, mégis gyorsan elkészíthető étel. ( Főleg, ha a párunk van olyan kedves és segít a formázásban;). ) És íme a recept, ahogy mi készítjük:

Hozzávalók (3-4 főre)

Gnocchihoz:

-          8-10 szem közepes méretű burgonya

-          15-20dkg liszt

-          1 tojás

-          só

Szószhoz:

-          1 kis fej vöröshagyma

-          1 szelet nyers, füstölt szalonna felkockázva

-          25 – 30 dkg gomba ( champignon)

-          2dl tejszín (20%-os)

-          1 dl fehérbor

-          2 ek olaj

-          só, bors

-          friss zöldfűszerek (oregánó, petrezselyem)

A krumplit héjában megfőzzük. Majd megpucoljuk és összetörjük, a püréhez adjuk a tojást, a sót és a lisztet. Puha tésztává gyúrjuk (lisztből érzés szerint használjunk, itt tényleg figyelnünk kell mennyi az a mennyiség amit felvesz a tésztánk, hogy elérjük a megfelelő állagot, ne ijedjünk meg ha ragadós és puha – így biztosan nem lesz kemény főzés után). Ha összeállt pihentessük, ezalatt elkészíthetjük a szószt.

Kevés olajon megpirítjuk a szalonnát, majd hozzáadjuk a felaprított hagymát végül a szeletelt gombánkat. Ha a gomba is elkészült, felöntjük a borral, végül hozzáadhatjuk a tejszínt. Lassú tűzön pár percig forraljuk, közben sóval, borssal fűszerezzük. (Szeretem nagyon a durvára őrölt színes bors ízét, illatát,  így itt is ezt használtam.) A felaprított zöldfűszereket csak a legvégén adjuk hozzá. Én most oregánót és petrezselymet használtam, de a bazsalikom sem rontaná el;)

Amíg rotyog a szószunk hozzáfoghatunk a gnocchi formázásához. Kezünkkel hosszú hengereket formázunk (kb 1-1,5 cm vastagságúakat), majd 2-3 cm-enként elvagdossuk és az így kapott kis rudacskákat kifőzzük, de kezünkkel tovább alakíthatunk rajtuk.(A munkának ezt a részét nálunk szerencsére Fic mindig bevállalja, neki ez 2-3 percig tart - nekem negyed óra biztosan lenne...)Na szóval, a kifőtt nudlinkat a szószra szedjük, összeforgatjuk és már tálalhatjuk is! Megszórhatjuk sajttal is, ha éppen találunk otthon ( pl: parmezánnal, de mi múltkor kecskesajtot használtunk, úgy is finom volt).

Ismerkedés az új környékkel 1.

Mint az előző bejegyzésben említettem, Baranyából Győr-Moson-Sopronba költöztünk egy Sopron közeli kis falucskába. Egyáltalán nem akartunk minden áron eljönni (sőt a tornácos parasztházunkat kerestük valahol a Mecsek lábánál...), de a munkaerőpiaci helyzet alakulása miatt így történt. Gyorsan kellett döntenünk és végül csomagoltunk.
Nem szeretném azt fejtegetni, hogy mennyire rossz volt ott hagyni mindent és mindenkit, mert nagyon az volt...Különösen nagy fájdalom volt búcsút venni a frissen meszelt kemencénktől és a jól bejáratott konyhánktól is. Az új helyünkön egy teljesen üres konyha várt, egy régebbi gáztűzhellyel.
Na de hogy miről is akartam írni? Elkezdtük feltérképezni a környékbeli csárdákat, éttermeket. Erre kiváló alkalomnak kínálkozott Márton napja. Munka után nem lett volna alkalmam (és lehet, hogy kedvem sem) libavacsorát készíteni, így átgurultunk a szomszéd faluba. Nem indult egyszerűen az este, először egy többek által is ajánlott helyi egységbe tértünk be, ami inkább füstös kocsma volt, mint étterem. (Fic ki is jelentette, hogy ő itt nem eszik, de végül bementünk:).) Rákérdeztünk van-e libamenü (ugye ne ítélj elsőre), de szerencsére már elfogyott. Így továbbálltunk. Végül a Som Fogadóban kötöttünk ki a falu végén (Sopronkövesden). Amikor beléptünk igencsak megkönnyebbültünk és hálásak voltunk a Gondoskodónak, hogy a másik helyen nem volt már liba. A hely egy tornácos parasztház jellegű (lehet, hogy valaha tényleg az volt) épület, barátságos belsővel. Egyszerű ízléses berendezés, fa bútorok, kékfestő függöny, faragott szívecskék a fal burkolatán, egyszóval tetszett. Kíváncsian vártuk a libamenüt, természetesen azt választottuk. Három fogás: libaleves, sült libacomb borban párolt káposztával, burgonyagombóccal, gesztenyepüré.
A leves pár percen belül megérkezett és várakozásainkat felül is múlta! Fenségesen finom volt. Annyi hús (+ zúza:)), annyi zöldség volt benne, amennyi kellett és az íze...összefut a nyál a számban, ha rá gondolok: tökéletes volt! Aztán jött a második fogás. Szép adag, szépen tálalva. Forrón bele is kóstoltunk, nehéz volt várni...A hús porhanyó volt és ízletes, bár a szakács szerelmes volt és a káposzta is kissé sós lett. A burgonyagombócról nem tudok rosszat mondani. Végül kifogott a nagy adag rajtunk, csomagoltattunk és persze készültünk a desszertre. Sajnos amilyen finom volt a leves, olyannyira rossz a gesztenyepüré. Frissnek nem mondhattuk és a tejszínhab is összeesett már. Ennek ellenére pozitívnak értékeltük a vacsit, másnap visszatértünk és ott ebédeltünk. Az elméletünket a szombati nap is alátámasztotta, miszerint a levesek csodásak (pl szombaton: Erdészné pikáns levese vadhússal), a főételeken azonban még van javítanivaló.
Egy szó, mint száz: aki arra jár egy levesre mindenképp érdemes betérni!

Csipkeszüret!!!

Már nagyon vártam és az elmúlt hétvégén végre leszüreteltük a kiskertünk mellett lévő óriási csipkebokor meseszerűen piros varázsbogyóit. Még éppen időben, hiszen sajnos vasárnap költöztünk (Pécs-Pellérdről Sopron mellé), de erre mindenképpen időt akartunk szakítani, szerencsére összejött. :) A csipkebogyó szedés egyébként nem kevés fájdalommal jár (a sok kis tüske, sok-sok kis karcolást tud okozni...), de végül mindig azt mondjuk: mennyire megérte! Ez most sem volt másképp, kb 4,5kg (ál)termést szedtünk. Azonban az igazán kemény munka csak ezután kezdődik. A mi lekvárunk sem jöhetett volna létre, ha a párom nem ilyen kitartó. Szóval ezúton is köszönöm neki a segítséget.;)

Csipkelekvár, ahogy mi készítjük

Az alaprecept nem családi örökség (sajnos), még anno egy egészséggel foglalkozó oldalon bukkantam rá, ezt alakítottuk a szánk ízére, de garantálom, hogy ennél nincs finomabb. Jöjjön a receptúra (a cukrokhoz nem írok pontos mennyiséget, a leírásból ki fog derülni miért):

- 2kg csipkebogyó
- 2-3 db alma
- barnacukor
- kristálycukor
- víz

Így rögtön az elején egy igencsak aprólékos lépéssel kezdünk: le kell vagdosnunk a csipkebogyók mindkét végét (a csumát és a kis szárrészt is, ha van). A mi 4,5kg bogyónknál ez jó pár órát eltartott kisebb-nagyobb szünetekkel. Ehhez is nagy szükségem volt Ficre, ő csinált meg 4kg-ot, míg én csak felet...
Amint ezzel megvagyunk feltesszük főni annyi vízben, amennyi 1-2 ujjnyira ellepi (kis lángon). Ha már megpuhultak (kb 30 perc) hozzáadhatjuk a meghámozott, felkockázott almát, további pár pecig főzzük (a vízet semmiképp se öntsük le róla), majd botmixerrel pürésítsük. Ezután újabb harci feladat áll előttünk: jön a paszérolás, azaz szét kell választanunk a magokat a hústól. Javasolnám a paradicsom paszérozót, de nekünk ez annyira nem jött be. Van egy szúnyogháló, tüllszerű anyagunk, amiben a málnaszörpöt szoktam lecsöpögtetni, na mi ebből nyomogattuk ki a csipkehúst, vagyis Fic nyomogatta ki ebből, hiszen ez kőkemény férfimunka:)
Ha ezzel is készen vagyunk innen már gyerekjáték az utolsó lépés. A kapott csipkehúst mérjük le és ez alapján adagoljuk a cukormennyiséget 1: 0,5 arányban, azaz 2kg kipaszírolt csipkemasszához majd 1 kg cukrot adjunk (fél kg barna, fél kg kristálycukrot). Ízlés szerint a cukormennyiség lehet 10dkg-val kevesebb, vagy több, attól függ ki mennyire édesszájú. A lekvárunkat addig főzzük, amíg a cukor elolvad, de figyeljünk, hogy ne ragadjon le, itt már kevergetnünk kell. Végül nincs más dolgunk, mint üvegekbe tölteni.:) Én a jól bevált meleg dunsztolást alkalmazom (no tartósítószer), azaz forrón lezárom az üvegeket majd alaposan betakargatom, akár egy kosárban és másnapig nem bolygatom, 12-15 óra kell neki még szép lassan kihűl. És íme a végeredmény! Hát nem csodálatos, már a látvány is?

Jönnek a mínuszok!

Bizony, bizony, itt van az ősz, itt van újra és ahogy a hőmérséklet alakul a tél is hamarosan beköszönt. Egyszóval az időjárás jól rám ijesztett, így vasárnap (amikor is még ragyogó napsütés volt és október eleje...szóval már régóta készülök megírni ezt a bejegyzést) begyűjtöttem kis fűszerkertem még zölden pompázó növényeit. Gondolom sokan készültek a télre különféle lekvárokkal, befőttekkel, savanyúságokkal. Egyébként én is ezt tettem és még teszem is, hisz a csipkebogyó szüretnek még nem jött el az ideje. (Ezt már nagyon-nagyon várom, mert a csipkelekvárnak nincsen párja, se közel, se távol e világon...) Azt javaslom a gyógyító növényeinkről se feledkezzünk meg, sőt! Gyűjtsünk, szárítsunk minél több fajtát télire. Hisz jól jöhetnek még egy-egy fagyos estén, vagy ha fáj a fejünk, kapar a torkunk, vagy egyszerűen csak fel akarunk frissülni egy jó meleg teától. Vannak növények amiket kiszáríthatunk fűszernek, teának, vagy akár fűszernek és teának egyaránt. Annyi csodás növényünk van, én most azokról írnék pár hasznos dolgot, amiket pár napja a kertemből mentettem meg a nagy hideg elől.
Ezek: kakukkfű, menta, szurokfű (oreganó), orvosi zsálya, citromfű. (Képen láthatóak balról jobbra a felsorolási sorrend.)

Kerti kakukkfű - Thymus vulgaris

A népnyelvben hívják balzsamfűnek, tömjénfűnek, démutkának, vadcsombordnak is. Termesztése nem igényel túl sok szakértelmet, évelő növény, a szárazságot és a fagyot is jól tűri, egyetlen dologra azért figyeljük: lehetőleg napfényes helyre ültessük - meghálálja! Optimális esetben a virágzó, leveles hajtásokat gyűjtsük be és jól szellőző helyen szárítsuk ki, ha eltennénk a hidegebb hónapokra. És hogy mi mindenre használhatjuk, nehéz lesz felsorolnom...Na de lássuk: magas az illóolaj tartalma, így kiváló baktérium- és vírusölő, görcsoldó, fájdalomcsillapító, idegnyugtató és fertőtlenítő hatású. Köhögés ellen igyuk teáját mézzel. (Egy csésze forró vízbe kb 2 kávéskanál füvet adjunk.) Használhatjuk pattanásos bőrre is fertőtlenítőként, ha pedig finom étolajba áztatjuk, majd 7-10 nap után leszűrjük illatos testápoló szerrel gazdagodhatunk.

És jöjjön a konyha! Természetesen frissen és szárítva is használhatjuk, amit viszont jó tudni, hogy mindig a főzés leges legutolsó szakaszában adjuk az ételünkhöz, mert elszáll az illata. A franciák kedvelt és klasszikus fűszere, de igazából mindenhol a világban előszeretettel használják. Így mi is.:) Ha éppen friss kecske-, vagy tehénsajthoz jutunk (értem a frissen, a lágy, túrószerű sajtot...hmm) akkor általában sütünk kenyeret is, innen pedig egyszerű, de annál nagyszerűbb vacsit kapunk: friss kenyér, friss sajt, pár ágacska friss kakukkfű és készen is vagyunk;)

Borban főtt ételeknek (pl bazsalikommal együtt) különleges aromát ad, kiváló vadhúshoz, baromfihoz, marhához és halakhoz is. Disznótoros ételeket se feledjük: kihagyhatatlan fűszere a májas, vagy véres hurkának, kolbászféléknek. Nehezebben emészthető leveseknél ( bab, borsó, káposzta) pont emésztést segítő hatása miatt használatos. Egyszóval bátran használjuk! Fűszerkeverék tipp: majoranna, rozmaring, babérlevél, szerevsendió, zsálya és persze kakukkfű.

Huhh, úgy érzem ez már korrekt kis fűszerismertető lett, így a többi növénnyel külön bejegyzésben jövök hamarosan...

Búboskemencét mindenkinek!

Már évek óta terveztük, hogy építünk egy igazi búboskemencét. Köszönhető ez annak is, hogy az utóbbi pár évben elkezdtünk komolyan vonzódni a régi népi tárgyakhoz, a magyar népművészethez. Kezdődött ez azzal, hogy Fic elkezdett a bolhán (pécsi vásártéren) festett tányérokat, köcsögöket vásárolgatni, de nem tudott leállni. Már kész gyűjteménye van! Aztán a nagymamánál átnéztük a padlást, ahol szintén számunkra felbecsülhetetlen értékű dolgokra bukkantunk (pl.: járom, teknő, tejes kancsó), természetesen megmentettük őket a pusztulástól! A tárgyakon túl a népi kultúra, így a gasztronómia sem kerülhette el a figyelmünket. Réges régen a vidéki Magyarországon szinte minden családnak volt legalább egy kemencéje, hiszen azzal fűtöttek, sőt a mindennapi kenyeret is itt sütötték maguknak. Oly sokat olvastunk, hallottunk arról, hogy milyen finom a kemencés kenyér, kalács, húsleves...na és persze a pizza is teljesen más, ha kemencében sül. Szó mi szó elhatároztuk, hogy előbb-utóbb lesz egy kemencénk. Szeretünk mindent saját magunk csinálni, így idén nyáron végre belefogtunk a kemence építésbe! Egy kedves ismerősünktől kaptunk elméleti segítséget, és persze olvastunk némi szakirodalmat. (Ez egyetlen szerzőt foglal magában: Sabján Tibort - köszönet neki.) Kb 2 hónapig készült és fantasztikus élmény volt minden egyes pillanata az "építkezésnek". Látni ahogy szépen lassan kialakul a búb, örülni az első boltívnek, kenegetni agyaggal (ez volt a legfőbb feladatom) - leírhatatlan érzés, szóval ezt tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Ez egy terápia, mindenféle rossz dolog ellen hatásos:) És hogy miért írtam le mindezeket éppen most? Hétvégén került sor a kemenceavatóra:) egy kisebb (bár inkább nagyobb) társasággal. Igaz ugyan a meszelés még hátravan, de muszáj volt kipróbálnunk, hogy jól funkcionál-e:). Szerencsére gyönyörű szép napos időt is kaptunk ajándékba, így október közepén. És most ismét ódákat tudnék zengeni, mert a premier sütés fantasztikusan sikerült!! Pizza készült és igazi, hagyományos húzott rétes. A továbbiakban árulkodjanak a képek.:)

Pizza a péklapáton



És 2,5 perccel később...

Azt hiszem ennyire finom pizzát még nem ettem. A visszajelzésekből úgy tűnt a társaság többi tagja sem. Az érdem a páromé (aki a tésztát gyúrta) és a kemencénké, aminek segítségével ezt a fantasztikus állagot megkaptuk. Valamennyire a kép is visszaadja, hogy mennyire szép hólyagos lett a tészta széle, kívül ropogós, belül könnyű levegős. A kép ellenére ez egy viszonylag vékony tészta, a széle körben pedig csodálatosan puffadt. (Nem is tudom hogy fogalmazzak...:)) Ahogy írtam 2-3 perc alatt el is készül a forró kemencében és ezen az időn még lehet javítani, de első sütésnek ez tökéletes volt! A pizza receptjére most nem térek ki, de ha bárkit érdekel szívesen megadom. És hogy a rétesről se feledkezzünk meg...ugyan használható fotó nem készült, olyan gyorsan elfogyott, főleg a túrós :). Ezzel nem árulok el nagy titkot, de ez is tökéletes lett. Kemencénk iránti szerelmünk pedig egyre erősebb!:) És ez csak a kezdet, remélhetőleg hamarosan jelentkezem újabb kemencés remekekkel.

Csirkemáj esete a maradék mascarpone-val

A múlt hétvégén a szombati napot végre édesanyámmal tölthettem, csak mi ketten voltunk. Sokat trécseltünk természetesen és persze főztünk is, sőt jutott egy kis idő főzősműsorokat néznünk. Persze közben több mindent is csináltunk, így szelektíven gyűjtöttük be a számunkra érdekes infókat. Én akkor kaptam fel a fejem, amikor épp egy májpástétom készült (már az utolsó lépések következtek) és mielőtt elindult volna a turmixgép egy kis mascarpone került a sült csirkemájak közé. Mivel a szárnyas májakat általában nagyon szeretjük, a csirkemájpástétom különféle fomái pedig a kedvenceink közé tartoznak, így egyből megfogadtam, ezt ki kell próbálnom! Ma pedig egy könnyű ebédre vágytunk, egy fél doboz mascarpone pedig volt itthon, így elkészült a májkrém, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus lett, ez tényleg egyszerű, de nagyszerű recept.

Mascarponés csirkemájkrém

Hozzávalók:

- fél kg csirkemáj
- 1 hagyma (vörös, vagy lila)
- 8-10dkg mascarpone
- só, frissen őrölt bors
- 1 kanál kacsazsír

Ragadjunk fakanalat és merítsünk bele a kacsazsírunkba. Mi általában saját zsírt használunk, azaz friss kacsahájat kisütünk, így még töpörtyűzhetünk is :). Szóval egy serpenyőben felmelegítjük a zsírt, majd az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, sütjük. Az egész csirkemájakat (amiket jól leitattunk) mindkét oldalukon a hagymán megpirítjuk. Ez kb 5, max 6 percnél többet nem vehet igénybe. Azt ugye mindenki tudja, hogy a májat nem szabad túlsütni. Tulajdonképpen meg is vagyunk a főzőcskézéssel. Ezután egy edénykébe, vagy a turmix poharába tesszük a hagymás májat, ekkor tegyük hozzá a sót, borsot (használhatunk színeset), és az 1-2 kanál mascarponét is. Összeturmixoljuk és meg is vagyunk! Véleményem szerint egy elegánsan habos állagú krémet kapunk. Piritóssal, koktélparadicsommal mennyei. Én kiflit negyedeltem és olívaolajon megpirítottam abban az edényben amiben előzőleg a májat sütöttem. Hmm...hát pazar lett ez is;)

Első bejegyzés

Valahogy mindig is furcsának tartottam a blogírókat, nem tudtam elképzelni az embereknek hogy juthat az írásra folyamatosan ennyi ideje (télen még el-el tudom képzelni, na de amikor napsütéses meleg van kint...), aztán ajándékba kaptam a hirtelen jött szabadidőt (ez volt örömöm az ürömben, merthogy a munkahelyem megszűnt). Így úgy döntöttem csatlakozom ehhez a manapság oly népszerű mozgalomhoz, elkezdek blogolni!
Annyi minden kavarog a fejemben (igazából non-stop), gondolatok jönnek, aztán mennek is hirtelen. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom leírni őket. És hogy mi körül morfondírozok a legtöbbet? Hát persze hogy a következő étkezésen!:) Általában már ebéd közben azon jár a fejem, hogy mit fogunk vacsorázni. Ezzel néha ki tudom akasztani a családot (leginkább a páromat). De végül ők is jól járnak, így nem bánják. A főzés tényleg a hobbim, mi több a szenvedélyem! Szeretem az egyszerű ételeket, de a különleges dolgokat is, a csípőset, az édeset, a savanyút, a füstöset, a teheneset, a kecskéset, egyszóval mindent...Így nem is volt kérdés, hogy ez amolyan gasztroblogként induljon.
Nem is nyújtom a bevezetőt tovább (mert hamarosan le kell ugranom a kispiacra), sohasem fejezném be, ha elkezdenék a kemencénkről, a nagymamim örökségéről, vagy éppen a gyógynövényekről esszét írni. Nem lesz jól kitalált menetrendem, azt osztom meg, ami épp történik, avagy, sül, vagy fő. Tegnap este máglyarakás készült, fügével megbolondítva! (Anno mazsolával csináltuk, de Fic azt nem igazán szereti, így tettünk egy próbát fügével - amiből még mindig rengeteg van a szomszéd fáján!) Hát jöjjön a nem éppen tökéletes fotó és a mennyei recept is természetesen:

Máglyarakás fügével

Hozzávalók (6-8 főre) :

- 6-8db kifli (lehetőleg száraz)

- 0,5l tej

- 5dkg vaj

- 10dkg cukor (ízlés szerint, így kellemesen édes volt)

- 5db szép nagy tojás

- 1ek vaníliáscukor (elhagyható)

- 10-15 dkg darált dió

- 3db alma

- 6-7db friss füge 

- fél üveg sárgabaracklekvár (kb 20dkg)

- 1-2 csipet fahéjat is adhatunk hozzá

Először is forraljuk fel a tejünket 1 kanálnyi cukorral, közben szétválasztjuk a tojásokat és a sárgáját összekeverjük a maradék cukorral. A meleg tejet szép fokozatosan ehhez a keverékhez dolgozzuk, majd ráöntjük az előzőleg karikákra vágott kiflikre. Amíg a kifli megszívja magát felkockázzuk az almát úgy ahogy van, héjastól (vagyis megkérjük a párunkat :), én ezt tettem), és a fügét. Mi nem pároljuk meg előtte az almát, hogy maradjon üde sülés után is, de aki jobban szereti vajpuhán az egy kevés cukorral párolja meg.

Ezután mindent összekeverünk a kiflivel ( diót, almát, fügét, a lekvár felét, fahéjat) és egy kivajazott formába tesszük (a maradék vajat tegyük a masszára/ba), én mindig köralakú jénait használok a máglyához. 180fokos sütőben 30 percig sütjük. Eközben lesz időnk kicsit összepakolni és felverni a tojásfehérjéket is. A fehérjéket kemény habbá verem, ha már majdnem megfelelő állagú adhatunk hozzá egy kanál porcukrot, a legvégén pedig 2-3 ek lekvárt. Ha már szépen pirul a masszánk, kivesszük a sütőből, vékonyan megkenhetjük a tetejét a maradék lekvárral, rátesszük a fehérjehabot (ezt megszitálhatjuk vékonyan porcukorral - párom(Fic) adta az ötletet, aki úgy mellesleg cukrász) és addig sütjük tovább, amíg szép aranybarna színe nem lesz. Ez kb újabb 10-15 percet jelent. Majd jó étvágyat kívánunk ehhez a nem túl diétás vacsorához!