Mint az előző bejegyzésben említettem, Baranyából Győr-Moson-Sopronba költöztünk egy Sopron közeli kis falucskába. Egyáltalán nem akartunk minden áron eljönni (sőt a tornácos parasztházunkat kerestük valahol a Mecsek lábánál...), de a munkaerőpiaci helyzet alakulása miatt így történt. Gyorsan kellett döntenünk és végül csomagoltunk.
Nem szeretném azt fejtegetni, hogy mennyire rossz volt ott hagyni mindent és mindenkit, mert nagyon az volt...Különösen nagy fájdalom volt búcsút venni a frissen meszelt kemencénktől és a jól bejáratott konyhánktól is. Az új helyünkön egy teljesen üres konyha várt, egy régebbi gáztűzhellyel.
Na de hogy miről is akartam írni? Elkezdtük feltérképezni a környékbeli csárdákat, éttermeket. Erre kiváló alkalomnak kínálkozott Márton napja. Munka után nem lett volna alkalmam (és lehet, hogy kedvem sem) libavacsorát készíteni, így átgurultunk a szomszéd faluba. Nem indult egyszerűen az este, először egy többek által is ajánlott helyi egységbe tértünk be, ami inkább füstös kocsma volt, mint étterem. (Fic ki is jelentette, hogy ő itt nem eszik, de végül bementünk:).) Rákérdeztünk van-e libamenü (ugye ne ítélj elsőre), de szerencsére már elfogyott. Így továbbálltunk. Végül a Som Fogadóban kötöttünk ki a falu végén (Sopronkövesden). Amikor beléptünk igencsak megkönnyebbültünk és hálásak voltunk a Gondoskodónak, hogy a másik helyen nem volt már liba. A hely egy tornácos parasztház jellegű (lehet, hogy valaha tényleg az volt) épület, barátságos belsővel. Egyszerű ízléses berendezés, fa bútorok, kékfestő függöny, faragott szívecskék a fal burkolatán, egyszóval tetszett. Kíváncsian vártuk a libamenüt, természetesen azt választottuk. Három fogás: libaleves, sült libacomb borban párolt káposztával, burgonyagombóccal, gesztenyepüré.
A leves pár percen belül megérkezett és várakozásainkat felül is múlta! Fenségesen finom volt. Annyi hús (+ zúza:)), annyi zöldség volt benne, amennyi kellett és az íze...összefut a nyál a számban, ha rá gondolok: tökéletes volt! Aztán jött a második fogás. Szép adag, szépen tálalva. Forrón bele is kóstoltunk, nehéz volt várni...A hús porhanyó volt és ízletes, bár a szakács szerelmes volt és a káposzta is kissé sós lett. A burgonyagombócról nem tudok rosszat mondani. Végül kifogott a nagy adag rajtunk, csomagoltattunk és persze készültünk a desszertre. Sajnos amilyen finom volt a leves, olyannyira rossz a gesztenyepüré. Frissnek nem mondhattuk és a tejszínhab is összeesett már. Ennek ellenére pozitívnak értékeltük a vacsit, másnap visszatértünk és ott ebédeltünk. Az elméletünket a szombati nap is alátámasztotta, miszerint a levesek csodásak (pl szombaton: Erdészné pikáns levese vadhússal), a főételeken azonban még van javítanivaló.
Egy szó, mint száz: aki arra jár egy levesre mindenképp érdemes betérni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése